Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter elmondta, a mától induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
A tárcavezető ismertette, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg, az alaptámogatás mértéke ugyanakkor új munkahelyenként 1,7 millió forintra emelkedik. Mint mondta, a pályázat kiemelten kezeli a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket, a pályázók ugyanis kiegészítő támogatást is kapnak, amennyiben kiközvetített álláskeresőt, közfoglalkoztatottat, vagy hatodik életévét be nem töltött gyermeket nevelő nőt foglalkoztatnak. Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók – amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást – új munkahelyenként további 400 ezer forint támogatásra is pályázhatnak, így akár 3,6 millió forint támogatást is kaphatnak egy új munkahely után – hangsúlyozta Varga Mihály. A program ezzel tovább csökkentheti az országon belüli területi különbségeket, ami a foglalkoztatás növelésén túl az érintett térségben élő családok anyagi helyzetét is javítja – tette hozzá a tárcavezető.
A támogatás feltételeiről szólva a tárcavezető ismertette: a munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig folyamatosan fenntartják és működtetik. A pályázati kiírás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatást ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.
A pénzügyminiszter közölte, a támogatási programot két ciklusban hirdetik meg, 2019. március 19. napjától 2019. április 22. napjáig, illetve 2019. augusztus 1. napjától 2019. szeptember 5. napjáig. Támogatási kérelmet nyújthat be olyan vállalkozás, mely rendelkezik legalább 1 teljes, lezárt üzleti évvel. A pályázat keretében lehetséges tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése, valamint ingatlanvásárlás is.
Forrás: kormany.hu