Idén 82 milliárd forint lesz az Innovációs Alap pályázati keretösszege

A 2018-as programstratégia szerint 81,85 milliárd forint lesz a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap éves pályázati keretösszege. E mellett az Innovációs Alap terhére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) 30,19 milliárd forintért vállalhat új kötelezettségeket – írta a Portfolio.hu.

Több helyen is változásra került sor a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap keretösszege terén – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent 1962/2017-es kormányhatározatból. A cégek szempontjából fontos módosulás, hogy a Vállalati KFI-pályázat 30 milliárd forintos keretösszege továbbra is megmarad, valamint a Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések kerete a 2017-es 17 milliárdhoz képest 26 milliárd forintra nő. 2018-ban ugyanakkor nem kerül meghirdetésre a hazai vállalkozások exportorientációjú K+F tevékenységét támogató 10 milliárdos pályázat. E mellett a Nemzeti Kiválósági Program kerete 10 milliárdról 5 milliárd forintra csökken.

A Portfolio.hu ismertette az NKFI Hivatal elnöke által kiemelt négy nagy területet a programterven belül:

  • A hazai innováció támogatását célzó pályázati konstrukciók keretösszege 2018-ban összességében 61,2 milliárd forint.
  • A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innovációt támogató programcsokor az európai uniós pályázatokban való részvétel elősegítésétől kezdve a kétoldalú kutatási és innovációs együttműködésekig tartalmaz pályázatokat, melynek teljes keretösszege 2018-ban 5,10 milliárd forint.
  • A kutatási témapályázatok nevű program, amelyből a kutatói kezdeményezésű alapkutatásokat támogatják, teljes keretösszege 9,4 milliárd forint.
  • A 2016-ban elsőként meghirdetett kutatási kiválósági programok, amelyek egyike az Élvonal – Kutatási Kiválósági Program, pályázati keretösszege összesen 6,1 milliárd forint.

A hazai innováció támogatásának legnagyobb részét az idén 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati kutatás-fejlesztést ösztönző felhívások teszik ki. A programban a mikro-, kis-, közép és nagyvállalatok részesülhetnek támogatásban önrész mellett. Továbbá a Versenyképességi és Kiválósági Együttműködési Program a vállalatok és a kutatóintézetek, egyetemek együttműködését ösztönzi, 26 milliárd forintos kerettel. Az elnök beszélt a Nemzeti Kiválósági Programról is, mely öt területen négy évre szól. Ennek keretében a szegedi ELI szuperlézerközponthoz kapcsolódó kutatások, a mesterséges intelligencia alkalmazását megalapozó kutatások, a társadalmi biztonságot (többek között a kiber- és élelmiszerbiztonságot) elősegítő kutatások, a tiszta ivóvízért, valamint a fehérjetudományok kutatási, fejlesztési területeire irányuló felhívások jelennek meg.

Pálinkás József tájékoztatása szerint az innováció támogatására vonatkozó pályázati felhívásokat január első napjaiban teszik közzé. A pályázatokról 2018. első félévben döntenek és a felhívások teljes, többéves megvalósítást finanszírozó keretösszegből 30,19 milliárd forintnyi kifizetésre 2018-ban kötelezettséget is vállalhatnak.


Forrás: portfolio.hu