A Foglalkoztatás bővítése GINOP-5.3.12-19 kódszámúpályázati felhívásra a támogatási kérelmeket benyújtásának kezdete: 2020. január 27. A pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások foglalkoztatotti létszámának növelése. Az igényelhető támogatás minimum 8, maximum 90 millió forint.
A munkaerőpiac változásai folyamatos alkalmazkodást igényelnek a vállalkozásoktól. A munkaerőhiány kezelésének egyik lehetséges módja a tevékenységük bővítése a munkaerő-tartalékkal rendelkező térségekben. A támogatás az ország azon négy régiójában érhető majd el, ahol a foglalkoztatási ráta az országos átlag alatti szinten volt 2017-ben, így Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön.
A felhívásra azok a vállalkozások nyújthatnak majd be támogatási kérelmet, amelyek vállalják, hogy az adott régiók valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3, maximum 15 fővel bővítik a foglalkoztatottak számát, a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartják, és akik vállalják a kormányhivatallal való együttműködést a toborzás során.
A program 12 milliárd forintos keretösszegű. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke a becsült 2 teljes éves bérköltség 70%-a kisvállalkozás esetén, 60%-a középvállalkozás esetén. A havi bruttó munkabér maximális elszámolható költségeként legfeljebb 350 000 forint vehető figyelembe.
Az új munkavállaló 24 hónapon keresztül történő foglalkoztatása olyan induló beruházás esetén támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy termékkínálatának új termékekkel való bővítését, illetve egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.
Forrás: palyazat.gov.hu