Megjelent a „GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára” című pályázati felhívás.
A felhívás célja:
A munkavállalói csoportok nem egyforma arányban vesznek részt a munkahelyi képzésekben. Megfigyelhető egy erős szelektivitás a munkavállalók között életkoruk, iskolai végzettségük és a munkahelyi hierarchiában elfoglalt helyük szerint. A munkaadók inkább a jól képzett, közép- vagy magasabb szinten dolgozó, fiatalabb alkalmazottaik képzését preferálják. A munkahelyi tanuláshoz való hozzáférésben így hátrányba kerülnek azok, akiknek leginkább szükségük lenne a képzésre: az idősebb munkavállalók, a középfokú végzettségnél alacsonyabb végzettségűek, illetve az alacsony beosztásban dolgozó alkalmazottak. A Felhívás kiemelt célja ezért annak elősegítése is, hogy minél többen férjenek hozzá a munkahelyi tanulási lehetőségekhez azok közül, akik a munkaerő-piacon maradáshoz szükséges alap- és személyes kompetenciák fejlesztésére szorulnak.
Támogatást igénylők köre:
a) Jelen Felhívásra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek
aa) a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnakminősülnek és
ab) rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/ alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) és
ac) az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 3 fő volt és
ad) Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
b) Jogi forma szerint támogatási kérelmet nyújthatnak be az alábbi támogatást igénylők:
113 Korlátolt felelősségű társaság
114 Részvénytársaság
116 Közkereseti társaság
117 Betéti társaság
121 Szociális szövetkezet
122 Takarék- és hitelszövetkezet
123 Iskolaszövetkezet
124 Agrárgazdasági szövetkezet
126 Biztosító szövetkezet
129 Egyéb szövetkezet
141 Európai részvénytársaság (SE)
142 Európai szövetkezet (SCE)
143 Magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülés
144 Európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC)
226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
227 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
572 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
573 Nonprofit részvénytársaság
574 Európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC)
575 Nonprofit közkereseti társaság
576 Nonprofit betéti társaság
A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja:
Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. év június 30. naptól 2017. év október 30. napig van lehetőség. A Felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. (Tehát fontos, hogy minél előbb beérkezzen a pályázata!)
A támogatás mértéke, összege:
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 3 000 000 Ft maximum 50 000 000 Ft.
Maximális támogatás mértéke:
Csekély összegű (de minimis) támogatás: 100%
Képzési támogatás mikro-, kisvállalkozás esetében: 70%
Képzési támogatás középvállalkozás esetében: 60%
Képzési támogatás megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén (kis- és középvállalkozás): 70%
Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 50 %-a, maximum 25 000 000 forint.
A rendelkezésre álló forrás:
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaiból 19 040 000 000 forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 380-6346 db.
Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:
a) Képzések lebonyolítása belső képzésként vagy vásárolt szolgáltatásként;
A Felhívás keretében támogatható az alábbi képzések bármelyike:
aa) OKJ szerinti szakképesítésre felkészítő képzések (OKJ képzések) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 1. § (2) a) pontja alapján;
ab) Fktv. 2 § 19a. pontjában meghatározott kombinált nyelvi képzés;
ac) Fktv. 2. § 6. pontjában meghatározott egyéb szakmai képzések;
ad) Fktv. 2. § 5. pontjában egyéb képzés;
ae) az Fktv. hatálya alá nem tartozó, Fktv. 1. § (5) b), h) és m) pontjai szerinti képzések (a továbbiakban. az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések);
b) Képzéshez kapcsolódó tudás-,és elégedettségmérés
A képzéshez kapcsolódóan előzetes tudásmérés, valamint képzést követő elégedettségmérés.
c) Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
Kötelező nyilvánosság biztosítása a Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató és arculati kézikönyv „KTK 2020” előírásai szerint.
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
a) Projekt előkészítési tevékenységek
aa) Közbeszerzéssel kapcsolatos tevékenységek, beleértve a közbeszerzési terv elkészítését is.
b) Képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek
– a támogatási kérelemhez csatolt képzési tervben foglaltak megvalósításához szükséges személyi, tárgyi és egyéb feltételek megteremtése, eljárások, módszertanok, stratégiák kidolgozása, munkavállalói képzési igények felmérése;
– belső képzések esetében képzési program, tananyag, kidolgozása
c) A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek
ca) Projektmunkatárs, munkatársak (projektmenedzser, pénzügyi menedzser) biztosítása,
cb) A projektmenedzsmenti feladatok ellátását támogató adminisztrációs munkatársak alkalmazása.
d) Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása, biztosítása.
Képzési tervvel kapcsolatos tartalmi elvárások:
A képzési tervvel kapcsolatos elvárásoknak való megfelelést a támogatási kérelem adatlapon szükséges bemutatni.
1. a rendelkezésre álló humán-erőforrás képzettségi szintjének, felkészültségének bemutatása, kitérve a digitális kompetenciák szintjének, illetve a munkakörökhöz kapcsolódó általános és speciális informatikai szaktudás szintjének felmérésére;
2. a jövőben szükséges humán-erőforrás szükséglet ismertetése, vállalati munkaerő-igény bemutatása, vállalati képzési igények ismertetése, munkavállalói képzési igények felmérése és figyelembevétele;
3. az Ipar 4.0 megoldások alkalmazásához és az Irinyi Tervhez való kapcsolódás (Felhívás 2. sz. szakmai melléklete alapján) bemutatása.
4. IKT-használathoz, vállalati digitalizációt támogató, nem szállítói képzések bemutatása.
5. digitális kompetenciafejlesztést támogató képzési programok esetében az informatikai referencia keretrendszer alapján készült IKER 1. és IKER 2. szintű képzési programok alkalmazásáról nyilatkozat.
6. középvállalkozások esetében minimálisan a 3.4.1.1. d) pontban meghatározott, mértékben hátrányos helyzetű munkavállaló elérésének, képzésbe vonásának, képzésben tartásának ismertetése;
7. a tervezett képzések céljának, célcsoportjainak bemutatása, a képzések várható hatásának ismertetése a vállalkozás versenyképességére, a képzés tartalmának, időbeni ütemezésének és formáinak kapcsolódása a munkavállalói igényekhez;
8. a tervezett képzések között a szakmai kompetenciák fejlesztését segítő képzés(e)k (OKJ szerinti szakképesítésre felkészítő képzés, egyéb szakmai képzés, Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés) bemutatása;
9. a tervezett képzésekhez kapcsolódó előzetes tudásmérés folyamatának, módszertanának bemutatása, annak ismertetése, hogy az elégedettségmérés eredményeit miként használják fel a képzési hatékonyság javításához;
10. tervezett képzések időbeni ütemezésének, a képzésekhez szükséges emberi, pénzügyi erőforrásoknak, tárgyi feltételeknek, szervezeti és adminisztratív keretek biztosításának ismertetése, tervezett helyszín;
11. a képzés során tanúsítványt, bizonyítvány szerzett munkavállalók szakmai előmenetelét vagy egyéb módon való jutalmazását segítő megoldások bemutatása, amennyiben a támogatást igénylőnek van ilyen irányú vállalása;
12. képzési terv eredményességének mérésére kidolgozott eljárás, módszertan bemutatása.
Képzésekkel kapcsolatos elvárások:
1. A Felhívás keretében támogatható képzések minimum 40%-ának szakmai kompetenciák fejlesztését szolgáló képzésnek: OKJ-s szakképesítést nyújtó képzésnek, egyéb szakmai képzésnek, vagy az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzésnek kell lennie.
2. A Felhívás keretében támogatható képzések legfeljebb 7%-a lehet nyelvi képzés (a százalékos érték meghatározásakor a képzések darabszámát szükséges alapul venni.)
3. A képzések megvalósíthatók az Fktv. 2. § 2. pontja szerinti belső képzésként, valamint vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzésként;
4. A támogatható képzések legfeljebb 20%-a lehet belső képzés. A támogatást igénylőnek a képzések 80%-át külső képzésként szükséges megvalósítania.
5. A támogatási kérelmek elbírálásakor előnyt élveznek azon támogatási kérelmek, amelyben a megjelölt képzések:
– az Irinyi Terv keretében kiemelten fejlesztendő területek (Felhívás 2. sz. szakmai melléklete alapján) valamelyikébe besorolható vállalati tevékenységi kör(ök) területén jelentkező feladatok ellátásához és vagy magasabb szintű megvalósításához szükségesek és/vagy
– a munkavállalók IPAR 4.0 megoldások8 alkalmazására való felkészítését segítik, illetve továbbképzésüket támogatják ezen a területen és/vagy
– Fktv. 2. § 5. pontja szerinti hatékony munkavégzést, a hatékony kommunikációt, termelésszervezői ismeretek bővítését, valamint vezetői készségek fejlesztését célzó egyéb képzések és/vagy
– munkavállalók általános és szakmai IKT ismereteinek bővítését célozzák, beleértve azokat a (nem szállítói) képzéseket, amelyek hozzájárulnak a folyamat és teljesítménymenedzsment javításához,, munkavégzés támogatásához, ügyfelek eléréséhez, üzleti modell fejlesztéséhez digitalizációs megoldásokkal, elektronikus ügyintézéshez, adatelemzési képességek javításához.
5. Képzés formája lehet egyéni felkészítés, csoportos képzés, távoktatás. Távoktatás esetében a képzéseket az alábbiakra figyelemmel kell megszervezni:
– A távoktatás megvalósulhat az Fktv. 2. § 27. pontja szerinti “tisztán” távoktatásként. Ennek keretében a résztvevő a képzési idő több, mint felében – nyelvi képzés esetén legfeljebb a képzési idő harminc százalékában – egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében pedig konzultációkon vesz részt.
– A távoktatás vegyes képzési módszerrel történő megvalósítása is támogatható, amelynek keretében a résztvevő a képzési idő több, mint felében – nyelvi képzés esetén legfeljebb a képzési idő harminc százalékában – egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében – nyelvi képzés esetén a képzési idő legalább hetven százalékában – pedig hagyományos tanórákon (ún. kontaktórákon) vesz részt.
– Az Fktv 2. § 21. és 27. pontjai alapján a konstrukció keretében támogatható távoktatást segítő konzultáció a képzésben részt vevő és az oktató közötti megbeszélés, amelynek célja az elsajátítandó ismeret átadása, megerősítése, az önállóan szerzett ismeretek pontosítása, elmélyítése. A konstrukció keretében távoktatást segítő konzultációként olyan konzultációs alkalom számolható el, amely személyes megbeszélés keretében, illetve elektronikus kapcsolattartás során valósul meg.
– Az Fktv 2. § 20a. pontja alapján jelen konstrukció keretében támogatható kontaktóra alatt a képzésben részt vevő személyes jelenlétét igénylő tanórát értjük.
– A távoktatás esetén képzési napként kell figyelembe venni azokat a napokat, amikor a távoktatásban tanuló munkavállaló kontaktórán vagy konzultáción vesz részt.
– A távoktatás esetében csak személyes jelenléttel járó kontaktóra, illetve konzultáció idejére lehetséges a képzésbe bevont munkavállalók személyi jellegű ráfordítása soron költséget elszámolni.
6. A belső képzés megvalósítása esetén elvárás:
– A belső képzésként a Felhívás 3.1.2.1 ab)-ad) pontban meghatározott egyéb szakmai képzést, egyéb képzést, egyéb nyelvi képzést, illetve kombinált nyelvi képzést lehet megvalósítani.
– A belső képzést az Fktv. 1. § (6) bekezdés szerinti tartalmú felnőttképzési program alapján kell megvalósítani.
– A képzésben részt vevő munkavállalóval írásban, az Fktv.13. § (1) – (2) bekezdésében, a 13. § (3) bekezdés b), c), e)–g), és j) pontjaiban foglaltak alapján felnőttképzési szerződést kell kötni,
– valamint mindazokat az adminisztratív kötelezettségeket teljesíteni kell, amelyeket az Fktv. 16. § a) és f) pontja a belső képzések vonatkozásában előír.
7. A külső képzés megvalósítása esetén elvárás:
– A Felhívás 3.1.2.1 aa) pontban meghatározott OKJ képzést és a 3.1.2.1. ae) pontban meghatározott az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés csak külső képzésként valósítható meg.
– Külső képzésként kizárólag a képzésre engedéllyel rendelkező felnőttképzést folytató intézmény által nyújtott képzés vehető igénybe.
– A Felhívás 3.1.2.1 ae) pontban meghatározott az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések esetén az ágazati jogszabály szerint erre feljogosított intézmény által nyújtott az ágazati jogszabályi előírások szerinti képzés vehető csak igénybe.
– Amennyiben az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések esetén az ágazati jogszabályok nem tartalmaznak előírást az előzetes tudásmérésére, valamint a képzést követő elégedettségmérésre, akkor ezeket a tevékenységeket a felhívásban meghatározott előírások szerint a képzés megvalósítására feljogosított intézménynek kell megvalósítania.
– Az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés esetén is teljesíteni kell az Fktv. által előirt adatszolgáltatási kötelezettséget.
8. A belső képzés, valamint az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés esetén is vezetni kell a képzés megvalósításával kapcsolatos, 393/2013 (XI.12.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdés szerinti haladási naplót.
9. A képzés minimum időtartama 20 óra, a képzésnek a képzési program szerinti óraszáma számolható el a Felhívás keretében.
10. Képzés elvégzésének igazolása a bizonyítványok, tanúsítványok kiállításával és az arra jogosult képzésben résztvevők számára való átadás dokumentálásával történik. Felhívjuk a figyelmet, hogy a képzéseken történő részvételt (képzésenként, képzési csoportonként, képzési naponként) a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 4. sz. mellékletének 3.4.1.3. pontja alapján elektronikus adathordozón is szükséges igazolni.
Célcsoporttal kapcsolatos elvárások:
1. Kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozások saját munkavállalóinak képzése támogatható.
2. A képzésben részt vehet bármely magyar állampolgárságú és minden olyan, külföldi állampolgárságú természetes személy is, aki magyarországi munkavégzésre jogosító munkavállalási, vagy összevont kérelmezési eljárás alapján kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy magyarországi munkavállalásához engedély nem szükséges.
3. Középvállalkozásoknál a képzésbe bevont munkavállalók legalább 5%-a hátrányos helyzetű munkavállalói körből kell kikerülnie, mikro-és kisvállalkozások esetében előnyt élvező szempont a hátrányos munkavállaló képzésbe történő bevonása. A Felhívás keretében a tervezett képzés megkezdésekor hátrányos helyzetű munkavállalónak számít jelen felhívás tekintetében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. Rendelet 5. melléklet NEMZETI SZABÁLYOZÁS AZ ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEKRŐL 4.5.3 1-7 és 4.5.3. 9.pontja szerinti hátrányos helyzetű személy.
Elvárások az előzetes tudásmérés kapcsán:
1. A Felhívás 3.1.2.1 aa) pontjában meghatározott OKJ szerinti szakmai képzés, egyéb nyelvi képzés, az egyéb szakmai képzés esetén kötelező az Fktv. 2. § 8. pontjában meghatározott előzetes tudásmérés elvégzése.
2. A Felhívás 3.1.2.1 ae) pontjában meghatározott Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések esetén az ágazati jogszabályi előírások irányadók. Abban az esetben, ha az előzetes tudásmérés szabályairól az ágazati jogszabályi előírások nem rendelkeznek, akkor az Fktv. 2. § 8. pontjában meghatározott előzetes tudásmérés kötelező.
3. A Felhívás 3.1.2.1 ad) pontjában meghatározott egyéb képzésekhez kapcsolódóan abban az esetben szükséges az előzetes tudásmérés, ha ezt a képzésbe bevont munkavállaló kéri.
Elvárások az elégedettségmérés kapcsán:
1. A vásárolt szolgáltatásként megvalósuló külső képzés, illetve a belső képzés esetén is az Fktv. szerint mérni kell képzés befejezését követően a képzésben résztvevők elégedettségét.
2. Belső képzés esetén illetve az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzések vonatkozásában az elégedettségmérés során nem kell kitérni a 393/2013 (XI.12.) Korm. rendelet alapján a résztvevők ügyfélszolgálattal való elégedettségének mérésére.
3. Az elégedettségmérésről a belső képzés esetén a támogatást igénylőnek, külső képzés esetén képzés folytatására engedéllyel rendelkező felnőttképzést folytató intézménynek, az Fktv. hatálya alá nem tartozó képzés esetén az ágazati jogszabály alapján a képzést megvalósító intézménynek kell gondoskodnia.
4. Az elégedettségmérési kérdőívnek a 393/2013 (XI.12.) Korm. Rendeletben meghatározott kötelező elemeken túl a képzés eredményességére és hatékonyságára vonatkozóan is kell kérdéseket tartalmaznia az alábbiak szerint
o Mennyiben felelt meg a képzés a résztvevő előzetes elvárásainak?
o A képzés során tanultakat mennyiben tudja hasznosítani a résztvevő munkája során?
Projektmenedzsmenttel és szakmai megvalósítókkal szembeni elvárások:
1. Felsőfokú végzettséggel, rendelkező projektmenedzser, valamint 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező vagy felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező pénzügyi menedzser kijelölése, vagy rendelkezésre állásának biztosítása személyes közreműködést biztosító munkavégzésre irányuló jogviszony (munkaviszony, megbízási jogviszony) keretében elvárás a projekt teljes időtartama alatt.
2. Felsőfokú végzettséggel és/vagy legalább két éves felnőttképzési, felnőttoktatási, programok szervezése területen szerzett tapasztalattal rendelkező szakmai megvalósító kijelölése, vagy rendelkezésre állásának biztosítása személyes közreműködést biztosító munkavégzésre irányuló jogviszony (munkaviszony, megbízási jogviszony) keretében támogatható a projekt teljes időtartama alatt.
Kötelező vállalások:
1) A képzésben résztvevők közül a hátrányos helyzetű munkavállalók száma: középvállalkozás esetén a képzésben résztvevők min. 5%, de legalább 2 fő
Munkahelyi képzésben részt vevők száma: a projekt keretében minimum 20 órás képzésben részvevő a munkavállalók száma. Egy személy több képzésben is részt vehet, de ettől függetlenül jelen indikátor számába csak egyszer számolható be. Képzésben résztvevőnek akkor tekinthető egy személy, amennyiben a képzési órák legalább 90%-án jelen volt, amennyiben a képzési program szigorúbb részvételi arányt ír elő, úgy annak kell teljesülnie.
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt támogatói okirat hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a támogatói okirat hatályba lépését követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre.
A projekt területi korlátozása:
Felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie.
Fenntartási kötelezettség:
A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében foglaltaknak.
A támogatást igénylő vállalja, hogy a projekt keretében létrehozott kapacitásokat, termékeket, szolgáltatásokat a fenntartási időszak végéig fenntartja az alábbiak szerint:
– A megvalósult képzések honlapon való kommunikációja.
– A tananyagok, oktatási segédanyagok illetve az elégedettségmérés eredményeinek hozzáférhetővé tétele a képzésben érintettek számára (képzésben résztvevők, belső képzés esetén az oktatók, külső képzés esetén felnőttképzést folytató intézmény, projektmenedzsment, projekt szakmai megvalósítók).
Forrás: Széchenyi 2020 – ide kattintva olvashatja el a Pályázati Felhívást