A várhatóan jövő év elején megjelenő pályázat keretein belül a Magyarországon működő KKV-k munkavállalónként akár közel 2,5 millió forint vissza nem térítendő, 70%-os intenzitású támogatást igényelhetnek majd a foglalkoztatottak számának bővítésére.
A program célja a munkaerő-intenzív gazdaságélénkítés ösztönzése a négy leghátrányosabb magyarországi régióban működő, jelen gazdasági körülmények között is növekedésre képes mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítésének támogatásán és a zöld és digitális átálláshoz való alkalmazkodás segítésén keresztül.
Az a KKV nyújthat majd be pályázatot, amely vállalja, hogy a négy leghátrányosabb helyzetű magyarországi régióban működő, bejegyzett székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) legalább 1 fő (15-64 év közötti) munkavállalóval bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak 2023. augusztus havi átlagos statisztikai állományi létszámához képest a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését kell eredményeznie.
Támogatott vállalkozások, azon KKV-k lehetnek majd, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel, és amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek.
Jogi forma szerint pályázhatnak
- kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok és non-profit gazdasági társaságok (113 – Korlátolt felelősségű társaság, 114 – Részvénytársaság, 116 – Közkereseti társaság, 117 – Betéti társaság, 226 – Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, 572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság, 573 – Nonprofit részvénytársaság, 575 – Nonprofit közkereseti társaság, 576 – Nonprofit betéti társaság)
- kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek (228 – egyéni cég)
- szövetkezetek (12 Szövetkezet és 151 Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek)
A pályázat keretein belül várhatóan olyan új munkavállaló alkalmazásához igényelhető majd támogatás, akinek a felvételt megelőző hónapban nem volt munkából származó jövedelme. Támogatás minimum 1 fő, maximum 10 fő foglalkoztatásához lesz igényelhető.
Az alábbi tevékenységek lesznek támogathatóak:
- a munkavállaló bérköltsége 6 hónapig (bruttó 400.000 Ft/fő/hó és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó),
- a célcsoport foglalkozatásához a munkahely létrehozásához kapcsolódó eszközbeszerzés (új eszközök beszerzése beleértve a szállítást, üzembe helyezést, betanítást, amely közvetlenül az eszközhöz kapcsolódik) (bérköltség 30%-át kitevő mértékig)
- online marketing és felhőalapú üzleti szolgáltatásvásárláshoz kapcsolódó költségek (bérköltség 30%-át kitevő mértékig)
- a zöld átálláshoz kapcsolódó horizontális tevékenység szolgáltatási költségei, (bérköltség 30%-át kitevő mértékig)
- kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként várhatóan 2.467.920 Ft lesz. A vállalkozásnak 30% önrészt, állami támogatástól mentes saját forrást kell biztosítania, így a megítélhető támogatás a projekt elszámolható összes költségének maximum 70%-a lehet majd.
A pályázatok benyújtásának határideje a végleges pályázati felhívás megjelenését követően lesz elérhető. A pályázati felhívás megjelenése a jövő év elején várható.
Forrás és a kiemelt pályázati felhívás az alábbi linken érhető el.