Megjelent a pest megyei kkv-k eszközberuházásait támogató pályázat

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel. Benyújtás: február 20-ától.

Rákossy Balázs kiemelte: a vállalkozások eszközbeszerzéseit támogató pályázat célja a megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz-beruházásának támogatása, a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci helyzetének erősítése, a munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási lehetőségeinek javítása, gazdasági teljesítményének erősítése – emelte ki Rákossy Balázs.

Kifejtette, a pályázaton 2,5 milliárd forint értékben nagyléptékű – 60-300 millió forint támogatási igényű – fejlesztésekre, valamint 2 milliárd forint értékben kisléptékű – 10-60 millió forint támogatási igényű – fejlesztésekre van lehetőség.

A vállalkozások a támogatásokat új eszközök beszerzésére igényelhetik, így például gyártósor, gépsor, informatikai eszköz vásárlására, termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközökre. A pályázaton gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatók.

Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig 80 milliárd forint pénzügyi támogatást nyújt a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire.

A kormányzati forrásból finanszírozott programmal a kabinet azt kívánja ellensúlyozni, hogy a Közép-Magyarország régió részeként Pest megye, a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest, kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat hozzá 2014 és 2020 között – jegyezte meg.

A magyar gazdaság fenntartható növekedésének biztosítása érdekében fontos a vállalkozások gazdasági teljesítményének erősítése – emelte ki Rákossy Balázs.

Portfolio portál cikkében felhívja a figyelmet:

  • A Pest megye területén legalább 365 napja igazoltan székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozás kaphat támogatást akkor, ha a 100%-os tulajdonában álló, vagy a fenntartási időszak végéig bérelt telephelyén hajtja végre fizikailag a fejlesztést. Legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkezni kell a támogatást kérő kft.-nek, vagy részvénytársaságnak.
  • Budapesti székhelyű cég, illetve Budapest területén megvalósuló fejlesztés nem kaphat támogatást, tekintettel arra, hogy Budapest nem tartozik Pest megye területéhez.
  • Csak azokra a fő, vagy melléktevékenységekre engedi a pályázat a fejlesztést, amelyek fent vannak a pályázathoz tartozó TEÁOR-listán és amely tevékenységeket már a 2018. november 30-i cégkivonat szerint is végzett a cég. 
  • A fejlesztés konkrétan új termelőeszköz beszerzését jelenti, „így például gyártósor, gépsor, informatikai eszköz vásárlására, termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközökre” lehet vissza nem térítendő támogatást kérni.

A pályázati felhívás az alábbi linken érhető el.

Forrás: kormany.hu, Portfolio