Országos start az induló innovatív vállalkozások ösztönzésére

A felhívás a startup vállalkozások alapítását ösztönző inkubátorok megerősítését, továbbá a kezdeti fázisú innovatív vállalkozások fejlesztését célozza.

Az „Innovációs ökoszisztéma” pályázati program a startup vállalkozások alapítását, mentorálását és képzését ösztönző inkubátorok megerősítését célozza, hogy országszerte kialakuljanak az ígéretes innovatív ötletek felkutatását, fejlesztését és finanszírozását lehetővé tévő közösségi és képzési bázisok. Az NKFI Hivatal olyan pályázati felhívás koncepcióját dolgozta ki, amely komplex módon támogatja az induló innovatív vállalkozásokat, valamint a kezdeti növekedésük meghatározó feltételeit biztosító inkubátorokat. A startupok fejlesztésére, képzésére és piacra lépésük ösztönzésére a most meghirdetett pályázaton sikeresen szereplő inkubátorok írnak ki pályázatot, az üzleti alapon megítélt támogatást pedig közvetlenül az inkubátoroktól hívhatják le az induló innovatív vállalkozások.

Az 5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat a hazai innovációs ökoszisztéma fejlesztését ösztönzi. A program lényeges eleme, hogy az induló, innovációra alapozott vállalkozások magas befektetői kockázatát az állam megosztja a startupok fejlesztésére szakosodott inkubátorok tulajdonosaival.

A program első fázisában az inkubátorok alapítását célzó vállalkozások pályázhatnak a startup ökoszisztéma fejlesztésére elkülönített forrásokért inkubátor létrehozására. A sikeres pályázók az inkubátor megszervezését követően már közvetlenül a startupoknak szóló pályázatokat írhatnak ki. Az inkubátorok maguk döntenek a startup projektek kiválasztásáról és indokoltság szerint különböző mértékű finanszírozásáról. Az elnyert támogatásból legfeljebb 20%-ot használhatnak saját működési költségeikre, a fennmaradó részt az általuk kiválasztott kedvezményezetteknek – a kiválasztott startupoknak – kell továbbadniuk, projektenként legfeljebb 60 millió forintot. A kiválasztott projektek sikerében az inkubátor közvetlenül érdekelt lesz, hiszen az általa megítélt támogatás 20%-ának megfelelő forrást kell befektetnie a vállalkozásokba. Az inkubációs folyamat során sorozatos befektetéseivel az inkubátor – legfeljebb 24%-os arányban – maga is résztulajdonossá válik.

A most közzétett pályázati felhívás 5 milliárd forintos keretösszege a GINOP uniós forrásaiból származik, tehát a vidéki startup közösséget hivatott kiépíteni. Egy-egy inkubátor 3 éves futamidővel legfeljebb 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet programja megvalósítására, ami innovatív startupok felkutatását, kiválasztását, mentorálását, technológiai és üzletfejlesztését, a piacra juttatásig történő finanszírozását, illetve szakmai rendezvények szervezését foglalja magában.

A GINOP-pályázatot az NKFI Alapból finanszírozott 1,5 milliárd forintos kiírás követi, amely a Közép-Magyarország régió már meglévő innovációs ökoszisztémájának erősítésére, dinamizálására szolgál, mivel erre az uniós források nem használhatók fel.

nkfih.gov.hu