Előzetes információk szerint a Pest megye fejlesztését célzó 80 milliárd forintos támogatási programkeretében újabb pályázati kiírások várhatóak, köztük kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére. Kizárólag pest megyei székhelyű vállalkozások pályázhatnak, budapesti vagy más megyei székhelyű válalkozások nem.
A Pénzügyminisztérium (PM) 2018 végéig még két pályázat meghirdetését tervezi vállalkozói parkok fejlesztésére, valamint kis- és középvállalkozások eszközbeszerzésére. Az új felhívások a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként jelennek meg.
Idén már pályázatot hirdettek a Pest megye területén lévő vállalatok telephelyeinek és az önkormányzatok belterületi útjainak fejlesztésére, illetve a napokban jelent meg két pályázati felhívás az önkormányzati tulajdonú helyi piacok, valamint bölcsődék létrehozásának, vagy fejlesztésének támogatására is.
Korábban, 2017 végén jelent meg a Pest megyei KKV-k eszközbeszerzését támogató pályázat, melyet a rendkívül magas számú támogatási igény miatt 2018 januárjában egy nap alatt felfüggesztettek. Ennek a felhívásnak a keretében minimum 5 millió, maximum 60 millió Ft-ot igényelhettek a vállalkozások, amelyek elsősorban gyártási, építési, raktározási, kiadói, távközlési, tudományos kutatási és fejlesztési, vagy valamilyen információ-technológiai szolgáltatói tevékenységgel rendelkeznek.
Forrás: palyazatihirek.eu