Hatmilliárd forintból idén már második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját – jelentette be Varga Mihály. A vállalkozások munkahelyenként 1,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek, mely azonban a kiegészítő támogatásokkal együtt akár 3,4 millió forint is lehet újonnan létrehozott munkahelyenként. A munkaerő-paici program keretében 2018. szeptember 10-ig lehet pályázatokat benyújtani.
Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a pályázat a kormány gazdaságpolitikai és foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseivel összhangban a kkv-szektor versenyképességének növelését támogatja az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások segítésével, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaságok megerősítéséhez, a területi kohézió erősítéséhez és a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásához is. A támogatási keretösszegből megközelítőleg 600 kkv-nál mintegy 3 ezer új munkahely jöhet létre és több ezer megőrizhető – tette hozzá Varga Mihály.
A tárcavezető elmondta, a központi programban a jelenlegi munkaerőpiaci helyzethez igazodva emelkedtek a kiegészítő támogatási összegek, továbbá egy újabb hátrányos helyzetű célcsoport – a hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nők – foglalkoztatásának kiemelt támogatását is elősegíti a program.
A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, melynek mértéke új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet – tájékoztatott a miniszter. Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 700 ezer, amennyiben az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső személy felvételét vállalják, új munkahelyenként további 1,5 millió, amennyiben pedig a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalják a pályázók, új munkahelyenként további 1,5 millió forint támogatást kaphatnak – tette hozzá.
Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók, amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást, akkor új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatást kaphatnak, így új munkahelyenként a vállalatok akár 3,4 millió Ft összegű támogatásban is részesülhetnek. A munkáltatónak a 2 éves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.
Varga Mihály kiemelte, az aktuális pályázati felhívás keretében a KKV-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják (tárgyi eszközökhöz, épületekhez kapcsolódóan). A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2018. július 23-tól 2018. szeptember 10-ig tart. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.
Forrás: kormany.hu